A következő címkéjű bejegyzések mutatása: természet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: természet. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. október 11., kedd

Nicsak, madarak! / Folytatás a posztban

 Juhászné Bérces Anikó

Októberben...

Itt a cinke, a picinke, 
fütyörész az ágon, 
ugra-bugrál, nézelődik, 
magot keres, látom. 
Lombos még a nyárfa ága, 
aranylóan sárga, 
meg-megvillan levele közt 
e kedves madárka. 
Köszönöm, hogy beköszöntél, 
kicsinyke széncinke, 
gyere vissza, mikor már a 
fának nem lesz inge. 
Eleséget találsz majd a 
madáretetőben, 
kis szalonna, meg magocska 
vár tégedet bőven.

Gazdag Erzsébet: Cinege etetés   



„Hej, télidő, hej, zord idő 

Elkéne most a hócipő! 

Ha volna hozzá ködmön is, 

S ha már kívánok – sapka is!” 



- sóhajt a kis madár, 

Míg ablakpárkányomra száll. 

Kopogtat: ”Kopp-kopp, hallod-e? 

Ablakodat kinyitod-e? 



Adsz-e ebédre jó magot? 

Már három napja koplalok. 

Fáztál-e télen éhesen? 

Én ázom-fázom s éhezem.” 



Már nyitom, nyitom, cinege, 

Gyere, meleg van idebe! 

Itt van szalonna, friss köles, 

Csak válogass, csak csipegess! 



Odább hussan a kis bolond, 

És csupa félés, csupa gond. 

Kiszórom a magot neki. 

Rám pislog, aztán fölszedi. 

 Gyüre Lajos - Zoli bácsi cinkéi


Zoli bácsi madarai,

az árva kis cinkék,

bár az ablak zárva, néma,

odaszállnak, mint rég.



Nincsen, aki kitekintsen,

s kedves szóval várna,

régen nincs már a párkányon

kenyérbél, mustármag.



De azért ők hű madarak,

s ha csikorog a hó,

ott tanyáznak seregestül,

s bekiáltnak: hahó!



- Hahó, hahó! Hát a párkány

mért nincs telis-teli?

Zúgolódik a sok kicsi

torzonborz csicseri.



Ám egyszer csak meglibben a

zöld zsalunak szárnya,

s egy maréknyi apró kis mag

hullik a párkányra.



És a cinkék úgy, mint régen

hálásan csevegnek,

fittyet hánynak a ropogós

zimankós hidegnek.

 Szabó T. Anna : Cinke

Cin-cin, cinege!
De fekete a feje!
Szeme alatt fehér folt –
azt cicegi: „Elég volt!

Két hosszú nap beletelt,
nem találok eledelt!
Ha te sem adsz egy magot,
harmadnapra megfagyok!”

„Jó, hogy ideröppentél!
Itt nem bánt a roppant tél.
Adok madáreleséget,
és a kánya se les téged!”

Cin-cin, cinege!
De fekete a feje!
Sárga mellény alatta –
gömbölyödik pocakja.




Cinke ugrál, ágról ágra

Mögötte repked a társa,

Ha magot lel

Társa az eget nézi,

Párját mindentől félti.



Ha vércsét lát

Felkiált menten,

És sűrű bokorba bújnak

Mind a ketten.



Cinke ugrál ágról ágra,

Mögötte röpköd a társa

Télen a jó meleg odú védi,

S az etető, a magot rejtő,

A madarakat segíti!

 Pete Margit

Nicsak, madarak!

Nicsak! Ott egy kicsi veréb 
aki ugrik, sohase lép. 
Nincsen gondja sosem egyéb: 
magot lelni minél elébb! 

Nézd! Az meg a fehér gólya! 
Féllábáról néz a tóra. 
Kelepel, mert azt tanulta, 
fészke mindig visszavárja. 

Nini! Ott röppent egy fecske! 
Épp most száll le az ereszre. 
Villás farkát illegetve 
csicseg-ficseg rovart lesve. 

Figyeld! A fán ül egy bagoly! 
Nappal alszik, ne zsinatolj! 
Hogyha huhog, meg ne orrolj! 
szerencsét hoz, arra gondolj. 

Lám, ott meg egy tubi-galamb! 
Párt talál majd mihamarabb. 
Turbékolnak, tolluk dagad, 
felröppennek, s eláll szavad... 

Amerre nézel, madarak?! 
És még milyen sokan vannak! 
Őket nézni mindig kaland, 
de bántani sosem szabad!

2016. szeptember 19., hétfő

ŐSZ / Folytatás a posztban

 ...búcsú-könnyeit sírja a nyár
makacs felhőkkel köszön el
rozsdás keszkenőt nyújtva vár
a szőlő-illatú szeptember
pimasz mosolyától majd minden beérik
december felé tesóival araszol
a levegő hőfokát már csak mustban mérik
és tavaszodik a másik féltekén valahol...
 Simola Teréz Csilla

A levél meséje

Duna parti őszben csendesen ballagok,
Fent rigó énekel egy fáradt dallamot.
Langymeleg az idő, de az ősz ecsetje
A leveleket már vörösre festette.
Pajkos szellő a faágak között zenél,
A sűrű nád halkan, zizegve mesél:

Nyáridőben, jó melegben
Békakórus volt az estben,
Tücsökzene szállt a légben,
Ezer csillag fenn az égen.

Öreg hold lámpást tartott,
Világítva meg a partot.
Fiatal pár kéz a kézben,
Ezüstösen izzó fényben.

Fiú bátor, szelíd a lány,
Habok mondták: szép ez a pár.
Szemük mind a csillagfények,
Egyre jobban, jobban égtek.

Lány és fiú halkan jöttek,
Szerelemből álmot szőttek.
Álmuk legyen hosszú, édes,
Éppen olyan, mint az élet.

Duna parti őszben csendesen ballagok,
Nézem a fát, mely árnyékával andalog.
A parton hullámok csacsognak cserfesen,
Az éj sötétje megül már a fenyvesen.
A hűs, esti szélben susog minden levél,
Az elmúlt nyarak szerelmeiről regél...

 Hillai László

Szójátékok

A tűz

Ereje a fában szunnyadt,
de amikor lángra gyulladt,
kiadta a tűz erejét,
nem bírod a lángja hevét.

A víz

Cseppekben van az ereje,
sok cseppnek tenger a neve.
Elbírhat egy hajóhadat,
de ha csepeg, vasat koptat.

A szél

A lágy szellő kellemetes,
viharral jön, félelmetes.
A hidegben rossz is lehet,
fagyossá teszi a telet.

Tavasz

Kinyílik már a hóvirág,
álomból ébred a világ.
Szívünkben új vágyat fakaszt,
alig várjuk már a tavaszt.

Nyár

Egy fecske nem csinál nyarat,
boldog, aki sokat arat.
Nem bánja, ha fáj tenyere,
örül, hogy már van kenyere.

Ősz

A sok gyümölcs mind beérett,
lombot hullat a természet.
Örül neki Jancsi, Sára,
járhat már az iskolába.

Tél

Eljött, itt van a Télapó,
hullik a hó, ez csuda jó.
Kik meleg szobában vannak,
örülnek az ajándéknak.




 Hillai László

Ősz

Borult az ég, fakult, itt van az Ősz újra,
beterít nyirkos köd, telepszik az útra.
Ilyenkor emlékszünk boldogan a nyárra,
hátunkat égető meleg napsugárra.

Meleg a bizsergés, mi emlékként marad,
de most már hűvösen összehúzod magad.
Szomorúság, bánat ilyenkor jő elő,
hová lett az égről a sok bárányfelhő?

Mosolyát, kellemét, örömét a nyárnak
temetőbe visszük sírokra virágnak.
Gyertyát gyújtva égő a hű emlékezés,
eltemeti majd a gyógyító feledés.



 Nichi-ya Nikoletta

Őszi táj

Ecset helyett tollat ragadok,
festék híján szavakkal alkotok.
Ihletet merítek az őszi tájból,
így veszek búcsút a forró nyártól.

A természet már készül a fagyos télre,
a vándormadarak is elrepültek délre.
Tarka színekben pompázik az erdő,
s az eget ellepte egy szürke felhő.

Támad a szél, a fák lombjába tép,
szomorkás látvány, de mégis így szép.
Egy elsárgult levél a tó vizébe repül,
búcsút int a világnak, majd végleg elmerül.




 Paula S. Tizzis

Őszi fotózásom

Most lencsevégen van az ég,
tán azt nézem, hogy milyen kék,
gerlepár kortyol a tóból,
a sok is megárt a jóból.

Tarka cica feni fogát,
azon kapja hamar magát,
ugrása lassú, bár lapult,
vizesen hibából okult.

Béka levélről kukucskál,
arrébb van még a gólyabál,
aranyhal szórja pikkelyét,
ő nem tudja az értékét.

Szilva fonnyad a fatetőn,
magasan van biz`rettentőn,
gyerek keze még túl rövid,
feljebb mászna, tán leesik.

Kutyák lihegnek a napon,
bundájuk forró lett nagyon,
mennének hűvösbe, balgák,
de ők az árnyékot várják.

Dió koppan, mókus viszi,
magát oly okosnak hiszi,
mosolyogva körbenézek,
égen szivárványt remélek...


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...